Vármegyék – album

A korabeli Magyarország vármegyéi közül 44 vármegyében készült felvételek találhatók a kolozsvári hagyatékban. Először a technikai szempont szerint csoportosítottuk a felvételeket, így külön mutattuk be a filmre készült felvételeket és az üvegre készült felvételeket. A munka során kiderült, hogy okosabb lenne a földrajzi szempontokat érvényesíteni. Így az itt látható albumokban vármegyék szerint találhatók a felvételek, technikai jellemzőiktől függetlenül. Először a filmeket alakítottuk digitális formába, így előbb ezek kerülnek be az albumokba. Ezeket a 7-es szám jelzi a sorszám első számjegyeként. Befejeztük a 13*18-cm-es üvegfelvételek digitalizálását, jelenleg zajlik a feldolgozásuk és feltöltésük, ezek kódja 1-es. Nemrég befejeztük a panoráma és sztereó felvételek szkennelését is. Kijelenthetjük, hogy minden eredeti felvétel digitális formában van és minden, vármegyékhez társított felvétel fel van töltve a honlapra, a vármegyék nevét viselő albumokba! Jó böngészést kívánunk!

Jelen pillanatban a vármegyék albumaiban az összes, a Hagyatékban létező felvétel, összesen 1981, tekinthető meg, ezek közé nem számoltuk be a minden albumban található térképeket. Az alábbi táblázatban lehet látni a felvételek típus szerinti megoszlását:

Típus/Méret
Kód
Darab
Digitalizálva
Feltöltve
%
13*18 cm negatív
1
701
701
701 100
9*18 cm panoráma
2
88
88
88
100
9*18 cm sztereo
2
407
407
407
 100
9*12 cm síkfilm
7
785
785
785  100

A feltöltött képek legnagyobb oldalhossza 800 pixel, ebben a méretben letölthetők a jobb kattintásra megjelenő menü segítségével. Akinek nagyobb méretben lenne szüksége felvételekre, kérjük írjon levelet erre a címre.

Invalid or incomplete url supplied

 

Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság

Kedves Látogató! Amennyiben további kérdései vannak, térképeket vagy fényképeket szeretne letölteni szívesen állunk rendelkezésére.

A Térképtárral Bartos-Elekes Zsombor foglalkozik, elérhető a bezsombor@yahoo.com e-mail címen.

A Fényképtárral Imecs Zoltán foglalkozik, elérhető a zimecs@yahoo.com e-mail címen.