2006-ban történt. Mivel karunkon amúgy is bútorcsere folyik, november folyamán azzal a kéréssel fordultunk dékánunkhoz, hogy segítsen valamilyen célszerű bútor elkészítésében a hagyaték számára.
Elképzelésünk az volt, hogy a hagyaték tárolására eddig is használt kis helységben olyan polc- és fiókrendszert alakítsunk ki, amely lehetővé teszi a hagyaték rendszerezését és tárolását. A térképek számára egy 24 fiókos rendszert terveztünk, amely maximálisan kihasználva a helység méreteit lehetővé teszi a térképek csoportosítását. A sokrekeszes polcokra a fényképi hagyaték fog kerülni, új, még elkészítésre váró dobozokban. December elejére, számunkra hihetetlen gyorsasággal el is készült a bútor, amit már a képeken látható módon birtokba is vettünk. Véleményünk szerint ez egy igen jelentős lépés amely megkönnyíti további munkánkat.